Üres

Összesen: 0 Ft

Maghun Világörökség és Hagyomány

Hagyományőrző kézműves termékek webáruháza Zsűrizett míves termékek, viselet, magas műveltség...

Visz a Szív

Beküldő: Bednarik Richárd, 2015-08-30 21:59

Ősszavainkból épülő világképek

Írok egy kicsit, mert különben nem érek sokat, nem kapom a szókat. Nem érek el jó helyre, az élő-jó helyre nem érek el. Legyen ez az eleje! Szóval írok. Írok szóval és képpel. Okom van rá: ír-ok. Ha nem érem el a szókat, akkor éretlenül, értetlenül, érvtelenül élek: érek valamit, de vajmi keveset. Másképp elemzek: elemezek. Más: kép nélkül csak képmutató képmás. Szóval szókat, mondok, méghozzá élőket. Előhívom, életre keltem őket. De látni is kell hozzá, az ősi rendjük szerét, annak szerkezetét, ahogyan áradnak szét: az Őselemek és a Tetejetlen fa rend-szerét. Sokat ti még nem láttatok, én pedig egyre többet láttatok. Szokatlan, szó-alaktalan szókat-sokat. Ősképeket, melyeket mondunk, de nem látunk, mert elhomályosít bennünket a médiával belénk plántált, de nem is saját(?) gonoszságunk.

A szóképek az ősiségből jönnek, erejükkel megtisztulunk

Üzennek az Ősök a fény elvével, az anyagi világban megtestesült fény nyelvével. Elképzelem, hogy test nélkül vagyok, vajon meghalok? Képesítek, képesítenek a szavak, a hangok képeket hoznak, amazok meg újabb másokat, képmásokat a legjobb képességek elérésére. Így utazom a Tetejetlen fa, a Világegyetem szintjeiben. A kép alapja a fény és a szín, hátterében a sötéttel. Fény és tűz, melyekkel az elme elemez és emlékez, emlékeket összefűz, összetűz. Utazásom kezdetén elképzelem a semmit. Simítanám, de nincs mivel, mivel testem sincs még. Űr és üres. Se tér, se sík, setét. Nincs ott sem mi, sem én, sem te, csak a semmi és a tét: a lét.
A túlvilágon vagyok. Túl a világon. Itt nincs fény, nincs világos, itt csak sötétség van és végtelen magány. Hangok sincsenek, csak az üres sötétség. Egyedül vagyok. Nem látok, nem hallok, nem érzékelek semmit. A szívdobogásomat sem érzem, magamat sem látom. Ez lenne a halál, a pokol? Félek. Teljesen egyedül vagyok. Az öntudatommal vagyok összezárva a végtelen ürességben. De hiszen magamban beszélek, akkor mégis létezem – mondja a belső hangom. A világ is itt kell legyen valahol. Elképzelem a fényt! Sűrítem, gyűjtöm, gyújtom, összpontosítok. Halványodik, hát tüzelem, ez itt a tűz elem. Látom a fényt, én vagyok a fény! Kiárasztom, de vigyázok reá, nehogy a gyenge áramat elnyelje a végtelen sötétség. Kiárasztom egy spirálba, laposan, alaposan, hiszen nincs még tér. Kiáradok, kieredek (kacskaringós gör-be) és hangot hallok, a belső hangom azt mondja: Ó.
Szerbe teszem, sokasítom, szóval szorzom, szórom...


Csillagokból galaxist építek. Benne csillog a sok csillag. Az Ó betűkből álló Ó-ok. Rovás Ó – az Öregisten neve, az arany-arányú görbe. Szemből nézve ilyen, máshonnan nézve nem is látszik a fény: kettős természetében a mag és a hullám... Isten szent neveiből felépítem a világot.

Ó Istenem, emlékszem már. Hiszen tudom, mit beszélek, ez JÓ! Összpontosítok, kiáradok síkban körbe. Most már van mag és hon.


A Mag és a Hon. Rovásos olvasata: Oly jó. Ez a teremtés első napjának élőképe és előképe. Ebből alakítjuk ki az Élet magját, mely szimmetrikusan hét körből áll.

Szerbe teszem ezt is hétszer.

A világ vallásait összekötő szakrális geometria alapja a Teremtés hét napját jelképező Élet-magja ábrázolás. Templomok, mecsetek, zsinagógák, sztúpák díszítésének és alaprajzainak szimmetrikus jelképrendszerei. Az Élet-magja kevés kultúrában maradt meg az élő népművészet szintjén. Több ezer éves szent helyeken találhatjuk meg minden földrészen. Ez a jelkép összeköti a világ kultúráit és a titkos társaságok, valamint a kabbala tanításainak is alapja. A magyar élő kultúra szerves része! A szakrális geometria alapja és a szerkesztése magyar rovás jelkészlettel olvasható. A legszentebb kifejezéseink tárulnak fel az olvasatokban. (Erdélyi porszaruk központi díszítményei.)

Ezt jól megjegyzem, mert elértem egy érzést, nem felejtem, valamit ér ez

Felejtem? Mit is jelent ez? Mit nem felejtek? Mit nem ejtek fel? Ejteni valamit… Igen akkor az leesik. De ahhoz kell a fel és a le. No meg a mihez képest... Rendben, akkor kiáradok többször egymás alá és fölé. Most már van három irányom. Ez a tér alapja, a lapok egymásban, az Egy másában. Térülök és terülök. Tudok már 3-dimenzióban tárulni. Van már terem, de nem felejtem honnan jöttem, hol van a Tő. A terem és a tő – valamit érzek ezzel a két szóval kapcsolatban, elönt az érzelem, hiszen hiszem, hogy Egy a kettő!

A magyar felülnézeti világképben négyszer, négy irányban jelenik meg a Világfa elölnézeti képe. Középen a tér forrása, a terem. Egy terem, két tő, három halom, négy égtáj, öt elem, hat alom, hét törzs, Egy Teremtő. Körben egy minta fut végig, melyet az ÓSZÓ - ős-szó összerovás képez.

A görbékből madarat formálok. De szép alakot öltöttem. Öltem? Nem, nem öltem, erre határozottan emlékszem. Én nem öltem, engem öltek. Elvették a nyelvem és az ősi műveltségem. Miért akarok akkor oda visszatérni? Mert öleltek is mások, a szeretteim. Óvtak és védtek, amikor védtelennek éreztem magam. Anyaölből születtem. Anyám adott testemnek anyagot és lelkemnek szeretetet. Voltak testvéreim, testem és vérem. Atyám is volt, hol vannak vajon? Őket is megölték? Emlékek kellenek, kélnek, kelnek. Segít az ősi lélek, Ő és Ők velem együtt kélnek.


A galaxis mely magába szív. VISZ A SZÍV - oda vissza... Az Égigérő fa felülnézeti világképe. 1807-ből való lánchímzéses terítő középmintája, a minta eredetileg Székelyszenterzsébeten található.

Keresem a szavakban az ősképeket

Szóval, szókkal, szavakkal írok, közben kezemmel, kézzel, szemmel, készre alkotom a mondatot, hogy láss. Segít benne a rovás! Kész rá a kéz és az ész, egy az agy és fogalmaz. Készül a kép épp, de még nem kész, nem ép. A kezdeti képet keresem, kapom a képet: kép-kap, kip-kopp, hangokat is kapok, valaki kopog. Az ész és a kéz szül, itt valami készül: a gondolatmenet kész, ül. Képzelek képzavart, a sok kép épp zavar. Egybecsavarom őket, várom a képtelenségből jövő, örvénylő képzuhatag végét, várom, vágom: vág-vég. Most már ez a kép: Megvan az öv, az őr, az örv, az örvény. Az ősvíz menete menne le.


A Világfa Őstere. A láthatatlan Fa-tér. Az őrvény az örök törvény. Körben és térben körül öleli a tér-ős (a fánk alakú tórusz). A teres térős a Világfánk minden szent szintjén jelen van. Energia csokor, védelmező mező Ő. A fánk egyik alakja. Minden szinten ott van, egymásba ágyazódva a fotontól az elektronokon és atomokon át a csakrákon keresztül a Föld és a Nap körül és tovább…

A szóáradat alkot, felveszi a megfelelő alakot. Testet ölt a mondat, a kimondott adat-áradat már adott, megadatott. Visz a víz, de nyugalom, ez még nem a vész. Nékem nincs még testem, csak a világot látom, a lelki szememmel emlékszem. A belső látásommal nézek, belső hang van csak, bennem szól a száj, szó szállj! A lélekszem az emlék-szem de még nem lélegzem. Sóhajt óhajtok, képzeletben bejön a szél és így már lélegzem. Bejön a tüdőmbe és bemegy a fülekbe a szél, viszi a hangot: beszél. De nincs itt lég, nincs levegő, csak a szellem játszik még, ez a képzelet. Egy képszelet, egy sík a térből, a dimenziók kavalkádjából épülő minden s ég. Ég? Hiszen akkor hiszem, hogy van Föld és Ég. Örvénylik az Ős elem, az ősöm az én elem, az Őseim az eleim, őket elengedem? Nem!

Az Ószó a teremtés ősi kifejezése. Az arany-arányú ívek (rovás Ó) és a közöttük lévő egyenes (rovás sz) alkotja. Ha a spirál körben és magban végződik akkor Jószó, "jó szój" a megfelelője. Rovás képírással: két ellentétes irányba csavarodó spirál összekötve egy egyenes szakasszal. A kozmológiában csillagok egymásba olvadása előtti anyagátvitel, illetve fekete lyukak és csillagok kölcsönhatásának folyamán megjelenő jelkép. Ó - az Öregisten egyik neve (Ó Istenem, Oh My God, Ohm Mani Padme Hum is ide tartozik.)

Vonz a víz, húz, vissza, szavait az író és az olvasó is issza

Megvan már az önteni való mondanivaló. Épül már a váza, alakul a vers oda-vissza, oda visz és vissza. Mint a Vica-versa: "vissza vers az" -ez a minta.
A szív s ész, ív, a szív adó - "Oda visz az ív és vissza" (visszafelé: a szív és ív a szív adó) Óda adó, visz, szív, "isz" is, eszes is: Oda vissza működik! 


Szkíta kereszt: A forrásból áradó Ószó illetve Jószó összerovások képírásával a szív jelképeit alkotják.

Rovás SZ az egyenes, az eszes, az Egy-Én-es, hát meghajlítom: ívbe viszem felfelé, befelé vonom, növesztem no. Szerbe teszi Ő az ÓszÓ-t. Így lesz az SZ-ből szálló ősszó és íves a szív. Száll, szalad szó a széllel, a szál a síknak széle, de önmagába visszaszalad: ez lesz a végtelen szalag. Örvénylik a víz, a szavakat ontom. Néha rontom, bontom, majd újrakezdve folytatom. Ép itten épre építem. Folyik, árad, ered, nem "szűn". Összeér a tenger, a meder, a folyam és a hozam, mint a szíved, a véred s az ereid a testedben is hosszan. Vered a véred és az ered, dobban a véredényed, a véred az éned. Mert él az, ahova az élő vér betér. Képzeletben az erekbe érek, összességében egy fát látok, hiszen az érrendszer is egy térrendszer. A Világ fáját látom, mely a szívből, szeretetből ered. Az Ég felé magasodik, és magosodik. De lefelé is messze ér a sok kis ér: a fa gyökere az alsótestben folytatódik, le, az anyagi világ felé. Az árnyékvilág felé növekedő gyökér, a fa földalatti mása: az alsó fa az "alfa". A látható része és a láthatatlan része együtt Ő maga (Omega). 


A Világfa és gyökere az "alfája" (Alfa). Mindkét rész a Magból nőtt, együtt tehát Ő maga az Omega. Láthatatlan védelmező mező védi minden szintjét. A láthatatlan és megfoghatatlan az atyai minőség: a Fa-tér.

Az anyagot a fához a Földanya adja. Egy az Anyával, kiből teste összeáll. Égi ágai a messzeségbe nőnek: az eredő erőbe, mely húzza felfelé, széltében pedig térben terül bele egy erdőbe. Leveleiben ott a fa képe, az erei erejével érez és képez. Leképezi a fát, erezetében ágainak képét hozza. A levélzet mint sok kis vitorla emeli az ágat, máskor esőtől ázva húzza. A fa teremtette a levelét a saját képére? A levél széle éles, benne a lé él: a fa vére. A sok kis levél együtt képes a fát is meghajlítani. Egyszerre mozdulnak rendben, él a szél, az Őselem.

A létől él a fa, ez a léte és elemeinek eleje

A lételeme az Élet: Él Ő. Ereiben az erő, az élet, mely mindenhova elér. Leveleit az őszi széllel levélem: úgy vélem elszáll mint a szó, de nyomban és gyomban újraéled majd, nemes magja úgy is kihajt. A fa télen sem tétlen, csak lassú, olyankor az éltető nedű ráérősen csorog, halkan csobogva dobog az ágas bokrokban és a törzsben. A képek lehullottak, hogy az olvadás és sár után tavasszal újra sarjadjanak. Szóbokrokat bogozok. Régi, óbokrok ezek, élnek, de olykor mozognak is, mint a bogokon az apró, dolgozó bogarak és hasznos rovarok. Megeszik az élősködő levéltetvet, mely nem dolgozott, nem tett, nem vetett, csak elvett. Vesz, elvesz, megesz mindent! Hagyjuk? Nagy itt a tét, felismerni a tét nélküli elvevőt, a gyermekét nem nevelőt, az ész nélkül mindent megevőt, mely semmit ad és mindent elvesz: a levet szívó, a levelet evő, a semmit tevő. Gondok és teremtő gondolatok nélkül élvezkednek, életet szívnak és élvezetből egyre több nedűt elvezetnek. Gondos, dolgos lelkek? Nem, mert csak veszettül veszekednek és szemetelnek. Tanuljanak meg tisztelni és teremteni, vagy le vélük a fáról! Ez nem az ő levelük, sem nem a jól megérdemelt kenyerük. Legyen a termés azé, aki megdolgozott érte és azzal elérte. 

Dolgozz a megoldáson, hogy kevesebb legyen a gond: a gondon dolgozz

Szorgosan, mint a hangyák és a méhek, de közben emberként gondolkozz! Csavard a szót, szedd szét alkotó elemeire, éles elmével vesd el, vedd vissza, fordítsd meg, fond össze! Ha kell ordítsd ki magadból, de úgy, hogy másokat ne zavarj vele. Tedd a szót visszájára, beszélj e-vel, é-vel , csavard, varrd össze! Keresd az ősi szókat! Merítkezz meg a fény nyelvében, az élő világában, az anyagban és a fényben, a magyar anyanyelv fényelvében! Legyen az agy egy, a teremtő gondolat ágya, hiszen a három halom "agy-ja" az egységes énképed. Légy egy ésszel és szívvel, lásd a címeredben! Ez a neved, a címed, egy-s-ég-ben az éggel. Mered! Meríted már, érted, elérted? A lelki Ős merít: Ő-Ők a lelkiösmeret. Magerő, mag áradat, magas ágas, magasságos, megeredt, de régen. Égbe megy és megéred, te és én is. Én is, te nem? Nincs olyan, hogy csak az én Istenem. Mi Istenünk van: az Egy, a Végtelen, az Ó, a Jó... Tennünk kell hát a dolgunk közösen, ősösen, kéz a kézben, egységben az Éggel!

Ajánló:

Rovásírást tanító könyvek gyerekeknek és felnőtteknek Női táska az Ószó összerovással és Szentjánosbogarakból összeálló Nap jelképpel. Rovás társasjáték, képesség-fejlesztéshez

 

A cikk írója: Bednarik Richárd