Feheruuaru rea meneh hodu utu rea – 1055-ből származó első magyar nyelvemlékünk, a Tihanyi Bencés Apátság alapítólevele e mondattöredékének értelmezése áll a kis kötet két tanulmányának középpontjában. Harsányi Ildikó a hivatalos történelem-szemléletet a modern kori babonák világába utaló őstörténész-kutató arra keresi a választ, hol húzódott az a bizonyos hadiút. Kész tényként támaszkodva a Budakalász térségében talált kora középkori romokban felismert királyi székhelyet, a mai Székesfehérvár helyett erre a Duna menti Fehérvárra irányítja figyelmünket. III. Henrik német-római császár negyedik (egy kivételével az összes többihez hasonlóan kudarccal végződött) magyarországi hadjáratának útvonalából kiindulva a Fehérvárra vivő hadiutat Bodajk, Bicske, Budakeszi vonalára helyezi, melyet a kötet végén található függelék fekete-fehér légi felvételein leleményesen be is jelöl. A második írás szerzője Varga Csaba, aki a Fehérvár elnevezést járja körül nyelvészeti szempontból. A korábbi műveiben felvázolt ősnyelv – amely feltételezésében a magyar nyelvnek kitüntetett szerepet tulajdonít – fe szógyökét boncolgatva jut el a fej vár értelmezéséhez, illetve a nevezett település mellett Győr vagy Belgrád nevének magyarázatához. A téma iránt érdeklődő olvasók érdekes, de korántsem kidolgozott kutatási eredményekre számítsanak a műben.